Szombathely szélén egy igazi csodára bukkanhatunk. A régi polgári házra emlékeztető, mégis paraszti hagyományokkal bíró épületet egy hívogató fehérre meszelt kapun áthaladva cserkészhetjük be. Tágas kerthelyiség, évszázados fák alatt tömörfa bútorok és egy valóságos mestermű, egy kerti kemence és grilltűzhely fogadja a betérőt. Nekem a boltíves tornác alatt kialakított asztalok nyerték el leginkább a tetszésemet.

A falon paprikafüzér, az ablakokban és a korláton muskátlik, az asztal mellett birkaszőrrel letakart karosszék, akár szépnagyapám is ülhetett benne, tudták eleink, hogy mi a jó, csak egy hosszúszárú pipa hiányzik a boldogsághoz. Maga az étterem tágas és egyben meghitt is.

Otthonossá teszi a hatalmas olajzöld cserépkályha, a petróleumlámpásra emlékeztető csillár és a sok apró tárgy, na és valószínűleg az a gondos szeretet ahogyan a csárda gazdái berendezték és vezetik.

Az ételeket régi, jól bevált receptek alapján készítik, így kicsit más, mégis hozzánk oly közelálló tételek sorakoznak az étlapon.

Itt találkoztam először vendéglátóhelyen dödöllével, melyet a libamájjal töltött mangalicapecsenyéhez ajánlott a séf, de ha egy kupica mézespálinkával indít, akár a ropogósra sült malackát is bevállalhatja a vérmesebb vendég. Kedves szokás, hogy télvíz idején sült gesztenyét ropogtathatunk desszert gyanánt a Pásztor csárdában.

És ha ez nem elég, háromfős cigányzenekar húzza el a nótánkat. Sokat tapasztalt dalos kedvű barátom szerint, szinte mindent ismernek amit ő. Pedig az nagyon sok.